Bár tudjuk, hogy mennyire fontos a gyümölcs és zöldségfogyasztás, mégis jóval kevesebbet fogyasztunk belőlük, mint kellene.

Mi, magyarok ebben a tekintetben különösen alul teljesítünk, legalábbis ezt mutatják az elmúlt évek statisztikái. A 2000-es évek elejéhez képest nőtt a fogyasztás mértéke, mégis hozzávetőleg csak a felét fogyasztjuk annak, ami a napi előírt átlag lenne. A kisgyerekes családok is alig érik el a napi 300 gramm friss gyümölcs és zöldség fogyasztást naponta.Jobb vagy rosszabb ez az átlag az európai adatokhoz viszonyítva?Ha megnézzük az európai adatokat, a hazai fogyasztás még elkeserítőbbnek tűnhet.

A napi átlagfogyasztás tekintetében már évekkel ezelőtt is eléggé a sor végén kullogtunk. És úgy sem jobb a helyzet, ha csak azt nézzük, hogy a magyarok hány százaléka eszik legalább egyszer gyümölcsöt vagy zöldséget naponta.  Zöldségfogyasztás tekintetében a legutolsók vagyunk, ugyanis a hazai lakosság mindössze 30%-a fogyaszt naponta zöldséget. Az első Írország 84%-kal, de öt ország kivételével szinte mindegyik Európai Uniós állam eléri az 50%-ot. – írja a CityGreen.hu

Gyümölcsfogyasztás tekintetében kicsit jobb a helyzet, de a 40% sem számít jó eredménynek. Nem meglepő, hogy e tekintetben a mediterrán országok vezetnek, ahol a lakosság 70-80%-a fogyaszt naponta legalább egyszer gyümölcsöt, de a skandináv országok is elég elől végeznek ezen a listán.Mi az oka, hogy ennyire hátul kullogunk a többi európai országhoz képest?Ha megnézzük a magyar ételeket, jól láthatjuk, hogy nálunk a leggyakrabban fogyasztott zöldségféle a burgonya, viszont ezt a zöldséget nem számítják bele a statisztikai adatokba, ugyanis magas a keményítő tartalma, nagyobb, mint amennyi vitamint tartalmaz.

Természetesen nemcsak ennek köszönhető ez az alacsony érték. A megtermesztett valamint, importált zöldségek és gyümölcsök tudnák fedezni a hazai igényeket, nem készlethiány okozza a problémát. Sokkal inkább az, hogy a zöldségek és gyümölcsök ára is növekszik, csak az alma ára a duplájára nőtt az elmúlt egy évben, és a többi zöldség és gyümölcs is folyamatosan drágul.Mennyi zöldséget és gyümölcsöt kellene valójában fogyasztanunk?A szükséges napi vitamin-, ásványi anyag és rostbevitel fedezése miatt legalább 4 adagot, vagyis min. 400 grammot kellene fogyasztanunk, de a szakemberek 600 gramm körüli mennyiséget javasolnak.

Ennek a mennyiségnek 1/3 része gyümölcsből, 2/3 része pedig zöldségből kellene, hogy álljon. Szinte mindegy is, hogy milyen formában fogyasztjuk a zöldségeket, a legfontosabb, hogy változatosan táplálkozzunk, mivel az egyes zöldségek és gyümölcsök szénhidrát, rost, fehérje, zsír, vitamin és ásványi anyag értékei nagyon változók. Törekedjünk rá, hogy naponta fogyasszunk lehetőleg minél többféle zöldséget és gyümölcsöt!

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.