Az év végéig a Google 50 ezer magyar kis- és közepes vállalat, induló cég és magánszemély digitális fejlesztését segíti díjmentes online technológiákkal és képzésekkel a Grow Hungary with Google programban, ezzel is hozzájárulva a magyar gazdaság fellendüléséhez - mondta Bíró Pál, a globális vállalat magyarországi vezetője online sajtótájékoztatón, szerdán.

    Tájékoztatott róla, hogy az elmúlt 5 évben már 100 ezer ember vállalkozását vagy karrierjét támogatták a digitális készségeket javító oktatási programjukkal. Bíró Pál megjegyezte: a világjárvány körülményei között a technológia jelentette az embereket összekapcsoló, a boldogulást segítő mentőövet.
    A távmunka, a videochaten keresztüli kapcsolattartás mára az új norma, az otthon sokaknak az új munkahely - mondta a társaság vezetője utalva arra, hogy ez az első olyan világjárvány, amely a digitális korszakban érte az emberiséget.
    A korábbi élethez való visszatérés katalizátorai szintén a digitális eszközök lesznek - mutatott rá Bíró Pál. Az MTI kérdésére hozzátette: sok munkaadó vegyes megoldásokban gondolkodni a munkavégzésnél; a digitális platformok használata ugyanolyan fontos maradhat, ráadásul sok digitalizációra épülő új munkahely is létrejött.
    Szabó Kristóf, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a Google programjához való társulással a külpiacokra lépő kkv-k sokkal szélesebb körét érhetik el. Hetven órányi tananyagukat eddig 1500 ember ismerhette meg, amelyek szeretnének megtízszerezni.
    A kkv-k export-teljesítményének javulásához nemcsak készségeik, de bátorságuk fejlesztésére is szükség van - húzta alá a vezérigazgató. Azt is hozzátette, hogy jelenlétükkel 30 országban tudják támogatni a vállalkozások üzletkötését.
    Magyarország az exportteljesítményét illetően a világon a 34.-35. helyen áll, ráadásul pozícióját paradox módon a járvány is segítette, hiszen a visszaesés a kivitelt kevésbé érintette, mint a gazdaság teljesítményét - idézte fel Szabó Kristóf.
     Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke arról beszélt, hogy a globális vállalattal való együttműködésük nem újkeletű, a vállalkozások oktatása azonban most a járvány miatt előtérbe került. A Google-lel díjmentes oktatási sorozatot terveznek - tette hozzá utalva arra, hogy a digtális ismereteket el kell juttatni a legkisebb falvakba is.
    A hazai turizmus az elmúlt években "csúcsra volt járatva", a vendégek ellátása mellett kevés figyelem jutott arra, hogy mit lehetne tanulni, hogyan lehetne továbbfejlődni - mutatott rá a szövetség elnöke. A turisztikai cégek digitális fejlettsége a járvány előtt igen alacsony szintű volt, a tudásszint azonban a körülmények megváltozásának hatására drasztikusan növekedésnek indult, "éveket léptünk előre" - tette hozzá utalva arra, hogy idén rekordszámú résztvevővel tartottak online előadásokat.
    Langmár Péter, a Green Fox Academy társalapítója, igazgatója a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy együttműködésük keretében a Coursera oldalon idén nyáron 300 nőnek biztosítanak ingyenes informatikai képzést, mentorálással segítve.
    Az oktatási vállalkozás közel 100 céggel működik együtt, a sikeresen végzett hallgatókat segíti a munkához való jutásban is - hangsúlyozta az igazgató utalva arra, hogy a programjaikon részt vevő nők aránya eddig 25 százalék volt.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.