A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) szakpolitikai párbeszédet kezdeményezett az Innovációs és Technológiai Minisztériummal (ITM) az ágazat fejlesztése céljából - közölte az ügynökség csütörtökön az MTI-vel.

 Mint írják, a felek technológiai fejlesztések támogatásával szeretnék elősegíteni a divat-és dizájnipari kis- és középvállalkozások (kkv) megújulását. Közös céljuk, hogy a szektor rendkívüli adottságainak figyelembe vétele mellett megerősítsék az iparág stabilitását a megváltozott gazdasági helyzetben és elősegítsék a szektor további fejlődését.
    Az összegzés felidézi, hogy a világjárvány globálisan különösen hátrányosan érintette az iparági szereplőket. A szakma integratív, koordináló szervezete, a Magyar Divat & Design Ügynökség egy átfogó kutatással tette láthatóvá az iparági szereplők által megélt nehézségeket. A felmérés eredményei alapján egy javaslati csomag formájában közvetítette az ágazat szükségleteit a gazdaságpolitikai döntéshozók számára. Ez a lépés számos szakpolitikai párbeszédet eredményezett az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az MDDÜ között. Az együttműködés célja, hogy a szereplők megőrizzék a versenyképes hazai kapacitásaikat és megerősítsék a munkahelymegtartó és jövedelemtermelő képességüket.


    A szektor fejlesztése nagy fontossággal bír a gazdaság teljes egészére nézve is, hiszen az világszerte komoly hozzáadott értéket képvisel a foglalkoztatottságban, valamint a GDP-mutatóban is. Az ágazat az ország egyik legnagyobb foglalkoztatója: megközelítőleg 90-100 ezer embernek biztosít megélhetést országszerte. A becslések szerint mintegy 12 ezerre tehető a divat és dizájn által érintett kkv-k száma. A divat- és dizájniparnak így régiós szinten is jelentős szerepe van a foglalkoztatásban: számos konvergenciarégiónak minősített térségben a textil- és ruhaipari gyárak járnak a munkahelyteremtés élén. Az iparág foglalkoztatottságban vállalt kiemelt pozícióját jól mutatja a teljes vállalati szektorhoz viszonyított nettó bevétele is: a KSH adatai szerint a divatipar alkalmazza a teljes állásban dolgozók 2,7 százalékát, a szektor kiemelkedően nagy szerepet vállal a lakosság foglalkoztatásában - olvasható a közleményben.
    A foglalkoztatásban betöltött jelentős szerepen túl jelentős potenciál rejlik a divat- és dizájnipari termékek forgalmazásában is. Az elmúlt hónapok hozta változások miatt világszerte strukturális átrendeződések kezdődtek meg az ágazatban, amely új exportlehetőségeket nyit a magyar divat- és dizájnipar - mutat rá a közlemény.


    "A szektorban dolgozók jövedelme nagy mértékben függ a külföldi megrendelőktől a hazai piac szűkössége miatt. A kérdőíves felmérésünk szerint közel 3000-re becsülhető az aktívan exportáló vállalkozások száma. Az ágazat teljes bevételének 81 százaléka származik exportból. A nemzetközi piacokon való eredményes működés azonban rendkívül erőforrásigényes: komoly technológiai fejlesztések szükségesek ahhoz, hogy az iparági szereplők ebben a megváltozott gazdasági helyzetben is megtartsák versenyképességüket. Az Innovációs és Technológia Minisztérium szakembereivel hosszú ideje azon dolgozunk, hogy az iparági szereplők megkapjanak minden szükséges támogatást ehhez" - idézi a közleményt Bata-Jakab Zsófiát, az MDDÜ vezetőjét.

Forrrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.