Idén is meghirdeti a médiatanács a helyi és körzeti rádióknak szóló pályázatát rendszeresen jelentkező hírműsorok, közérdekű szolgáltató- és tematikus magazinműsorok készítésére, amelyre a magyarországi és a határon túli szolgáltatók is pályázhatnak - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.

    Azt írták, hogy médiaszolgáltatási jogosultsággal rendelkezőnek lehetősége lesz arra, hogy a hetente azonos időpontban jelentkező tematikus állandó műsorát rádió- és hangjátékokkal helyettesítse, így a Magyar Média Mecenatúra program 2019-es megszűnése óta ismét támogatáshoz juthatnak az ilyen alkotások.
    A 360 millió forintos keretösszegű felhívásra négy alkalommal lehet jelentkezni, a keretösszeg pedig 60 millió forinttal nőtt 2020-hoz képest - tették hozzá.
    Az első fordulóra a jelentkezési határidő április 8-a. Az igényelhető maximális támogatás hírműsoroknál tízezer, a másik két műsortípusnál ötvenezer forint adásonként - a tematikus magazinműsor készítésére elnyert összeg egy része fordítható rádió- és hangjátékokra - írta az NMHH.
    Közölték azt is, nyerteseket hirdetett a médiatanács a helyi és körzeti televízióknak szóló támogatási programjában a hírműsorok, közéleti és kulturális magazinműsorok készítését támogató pályázat negyedik fordulójában. Huszonnégy pályázó 127,35 millió forint támogatást kap.
    A szegedi TiszapART televízió, a mohácsi Csele TV, a Magyar Telekom által bejelentett településeken látható Globo Televízió, a Putnok Városi Televízió, a KisDuna TV Dunaharaszti, a sárvári Trió TV Dunántúl és a budapesti XV-TV közéleti magazinok készítésére fordíthatja az elnyert összeget.
    Hírműsorokat a baranyai Pannon Televízió, a TV Szentendre, a Győr+ Televízió, a Zalaegerszegi Televízió, a Szolnok Tv, a Somogy TV, a Tatai Televízió, a Bajai Televízió és a Fehérvár Televízió gyárthat. Kulturális magazinműsorokat készíthet a Veszprém TV, a Miskolc Televízió, a Mezőtúri Városi Televízió, a Tolnatáj Televízió, a szombathelyi Televíziós műsorszolgáltatás, az Ózdi Városi Televízió, a Csabacsűdi Körös Televízió és a Makó Városi TV - sorolták a közleményben.

Forrás: MTI

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési rendje, valamint a BKK járatainak menetrendje is módosul.
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.