Mivel nincsen vakcina a koronavírus ellen, ezért a legtöbb, amit tenni lehet, hogy lassítják a terjedését - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.

Dömötör Csaba elmondta, a kormány korlátozó intézkedései láthatóan működnek, beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, de a következő hetekben is fenn kell azokat tartani. Hozzátette, a kormány, és személyesen Orbán Viktor miniszterelnök rendőrökkel, egészségügyi szakemberekkel és különböző hatóságokkal is egyeztetett mielőtt csütörtökön meghosszabbította volna a kijárási korlátozást. Hangsúlyozta, a fő szabály az, hogy a lakhelyet csak alapos indokkal lehet elhagyni, mint például a munkavégzés, élelmiszer- vagy gyógyszervásárlás és az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele.
  Az is világos, hogy a mostani húsvét teljesen más lesz, mint az eddigiek, és sok lemondással jár majd. Erre azonban azért van szükség, hogy a következő húsvétot úgy ünnepelhessék az emberek, ahogy az eddigieket. Ez is jelzi, hogy a korlátozások elsősorban az emberek védelméről szólnak.
 Emlékeztetett, a kormányfő bejelentette azt is, a polgármesterek is hozhatnak szigorú intézkedéseket, ha úgy találják helyesnek. Hozzátette, csütörtökön sok olyan polgármester hozott ilyen intézkedéseket, akik települése népszerű turistacélpont: parkolókat zártak le vagy felhívásokat tettek közzé, amelyekben például a távolságtartási szabályok betartására figyelmeztetnek.
    Érzékeljük azért a karantén fáradtság jeleit - ha fogalmazhatok így -, tehát nagyon nehéz heteken vagyunk túl, nagyon nehéz betartani ezeket a szabályokat, gyakorlatilag mindenkinek: azoknak is, akik egyedül élnek, azoknak is, akik nagycsaládban élnek- fogalmazott, hozzátéve, sokan lehetnek úgy, hogy eddig betartották a rendelkezéseket, de a mostani hétvégén nem fogják.
    Dömötör Csaba arra kért mindenkit, hogy maradjanak otthon, hiszen ha most az emberek nem fegyelmezettek, akkor mindaz elveszhet, amit az időben meghozott intézkedésekkel nyertek.  
      A kormány intézkedéseiről azt közölte, korán felállt az Operatív Törzs, és más országokkal - mint például Olaszországgal vagy Ausztriával - összehasonlítva hamarabb születtek meg a korlátozó intézkedések az első beteg azonosítását követően. Ezeknek is köszönhető az, hogy sikerült lassítani a járvány terjedését, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy most már lehet lazítani - mondta Dömötör Csaba.

Forrás: MTI

Forrás: koronavirus.gov.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.