Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

Az Agroinform.hu közvélemény-kutatásában részt vevők csaknem fele nem ismer megfelelő alternatív megoldást a kerti hulladék eltüntetésére.

Az avar-és zöldhulladék égetésének év elejére kitűzött teljes tilalmára vonatkozó szabályozást egy kormányrendelet nyomán a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet végéig nem kell alkalmazni. Addig továbbra is az önkormányzatok rendeletei az irányadóak. 

Ez a várhatóan néhány hónapos haladék mind az önkormányzatoknak, mind a lakosságnak időt adhat az alternatív megoldások megismerésére, illetve kidolgozására. Az Agroinform.hu felmérése ugyanis azt mutatja, hogy a válaszadók 46 százaléka egyelőre nem ismer jó alternatívát az égetéssel szemben.

A felmérésre reagálók többsége (62%) eddig évente 1-2 égetéssel letudta a kerti hulladék megsemmisítését, ennél gyakrabban csak 23 százaléknyian nyúltak a gyufához. A legtöbben (49%) a kiskertben felhalmozódó növényi hulladéktól szabadulnak meg ily módon, jelentős számban említették külön a levágott szőlővesszőt (44%), miközben konkrétan az avar eltüntetéséről a válaszadóknak csak 21 százaléka gondoskodik ilyen módon.

Azzal az indoklással, hogy a növényi hulladékok elégetésének küszöbön álló tiltása a levegőminőség védelmét szolgálja, a válaszadóknak csak 31 százaléka ért egyet teljes mértékben. A többi 69 százalék úgy tartja, hogy a jól megválasztott időpontban végrehajtott égetés a környékükön eddig sem volt zavaró.

Az égetéssel szemben számos alternatív megoldás áll rendelkezésre. A növényi hulladékok szervezett elszállításában 22 százalék lát megoldást, 20 százalék a komposztálást tartja megfelelő eszköznek az égetés kiváltására. A felaprózás utáni szétterítés is segíthet a problémán, ebben 12 százaléknyian bíznak. A válaszadók 46 százaléka ugyanakkor egyelőre nem lát megfelelő alternatívát, amivel az égetést hatékonyan kiváltaná.

A teljes cikk az Agroinform oldalán olvasható.

A Budapest rovat további hírei

Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Egy nappal korábban 110 306 280 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 441 610, a gyógyultaké 62 112 930 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Egy nappal korábban 111 057 451 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 460 393, a gyógyultaké 62 605 016 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Az elmúlt napokban Európa számos országához hasonlóan hazánkban is nőtt az új fertőzöttek, a kórházi betegek száma, ez arra figyelmeztet, hogy a harmadik hullám jelei mutatkoznak itt is. A brit...
Számos európai országhoz hasonlóan hazánkat is elérte a járvány harmadik hulláma. A brit vírusmutáns egész Európában gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a betegek számát. Ezért a...
Egy nappal korábban 112 536 726 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 497 263, a gyógyultaké 63 492 800 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van...
Számos európai országhoz hasonlóan hazánkat is elérte a járvány harmadik hulláma. A brit vírusmutáns egész Európában és már a magyar városokban is gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a...
Számos európai országhoz hasonlóan hazánkat is elérte a járvány harmadik hulláma. A brit vírusmutáns egész Európában és már a magyar városokban is gyorsan terjed, több embert fertőz és növeli a...

A címlapról

Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.

Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.