Nagyszabású KoronaGálát tart 28 operaénekes részvételével az Opera az Eiffel Műhelyházban, a szeptember 7-i koncerten egyebek mellett Mozart, Rossini, Verdi, Wagner és Puccini legnépszerűbb áriái is felcsendülnek zongorakísérettel - közölte a Magyar Állami Operaház kedden az MTI-vel.

 A közlemény felidézi, hogy a járványhelyzet miatt az Eiffel Műhelyház hivatalos átadása néhány hónapot csúszik, azonban az augusztus végi Parkfoglaló gála után az Opera most az impozáns Mozdonycsarnokban is meg szeretné ünnepelni új épületkomplexumának megvalósulását. Az esten fellép művészek a magyar és az európai operairodalom jól ismert és közkedvelt áriáit adják elő, kiegészítve kortárs magyar operák részleteivel, sőt ritkán hallható különlegességekkel is.
    Mint írják, a kétrészes műsorban fellép Alexandru Agache, Balczó Péter, Balga Gabriella, Boncsér Gergely, Boross Csilla, Bretz Gábor, Cser Krisztián, Fekete Attila, Gál Erika, Haja Zsolt, Kálmán Péter, Kálmándy Mihály, Kiss Tivadar, Komlósi Ildikó, Kovács István, Kovácsházi István, László Boldizsár, Létay Kiss Gabriella, Megyesi Zoltán, Miklósa Erika, Palerdi András, Rácz Rita, Sümegi Eszter, Szappanos Tibor, Szántó Andrea, Szegedi Csaba, Szemere Zita, Szerekován János és Váradi Zita, míg a két rész zárószámaiban az Opera Énekkara is képviselteti magát.
    A koncerten részletek hangzanak el például Mozart Don Giovanni és Figaro házassága, Rossini A sevillai borbély, Verdi Rigoletto és Traviata, Puccini Manon Lescaut, Bohémélet és Pillangókisasszony, valamint Wagner Tannhäuser című operáiból. Emellett a Bánk bán, az Andrea Chénier és a Gioconda népszerű dallamai, továbbá Antonio Carlos Gomes Salvator Rosa, valamint Gyöngyösi Levente A Mester és Margarita című művének egy-egy áriája is megtalálható a programban.
    Egy nappal korábban, vasárnap a Magyar Állami Operaház Zenekara, Énekkara (karigazgató: Csiki Gábor) és Gyermekkara (karvezető: Hajzer Nikolett) Stefan Soltész vezényletével, Bátori Éva, Meláth Andrea, Rálik Szilvia, Sáfár Orsolya, Szántó Andrea, Palerdi András és Pataky Dániel közreműködésével szintén az Eiffel Műhelyházban tartja Mahler 8. szimfóniájának nyilvános főpróbáját. A monumentális Ezrek szimfóniája, amely premierként október 1-jén hangzik el ugyanott, regisztrációhoz kötve ingyenesen meghallgatható - áll az összegzésben.

Forrás: MTI

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.