Végre itt a jó idő, a szabadtéri programok, kirándulások időszaka. Előkerülnek a kerékpárok, görkorcsolyák, rollerek, és igénybe vehetjük a kerületszerte egyre nagyobb számban kialakított fitneszparkokat és futóköröket.

Pohl Krisztinával, a II. Kerületi Sport- és Szabadidősport Nonprofit Kft. sportszervezőjével a főváros egyik legjobban felszerelt fitneszparkjában, a Mechwart ligetiben beszélgettünk mozgásról, sportról és a II. kerület ingyenes sportolási lehetőségeiről.

Mozgás, vitalitás, egészség 

– A mozgás nem egyszerűen az életünk része, hanem testi és lelki egészségünk, vitalitásunk egyik legfontosabb pillére – vallja a sportszakember, aki 2015 óta dolgozik sportszervezőként a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.-nél, ahol számos sportrendezvény, -verseny és diákolimpia megszervezésében és lebonyolításában vesz részt. – Gyermekkorban még természetes, hogy sokat szaladgálunk, ugrálunk, de idősebb korban is érdemes tudatosan és rendszeresen – a fizikai állapotnak megfelelő módon mozogni. A jól kiválasztott és rendszeresen végzett testmozgás meghosszabbítja az egészségben és jó mentális állapotban eltölthető évek számát. Semmi más nem tud annyi energiát adni, mint a fizikai aktivitás: miközben immunrendszerünk erősödik, a hangulatunk is derűsebb lesz.
Pohl Krisztina elmondta, hogy a II. Kerületi Sport- és Szabadidősport Nonprofit Kft. két sportközpontot üzemeltet, a belső területen, Újlakon a Panoráma Sportközpontot, Pesthidegkúton a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontot. Mindkét helyszínen futókör, futball- és teniszpályák, valamint olyan kisebb pályák, közösségi terek is a sportolni vágyók rendelkezésére állnak, ahol lehetőség van lábtengózni, streetballozni, röplabdázni, kosárra dobálni és számos egyéb mozgásos tevékenységet végezni. A sportszakember hangsúlyozta, fontos feladatuknak tekintik, hogy a lakosok tudjanak ezekről a lehetőségekről, illetve, hogy megfelelő módon tudják használni a pályákat és az eszközöket.

– A Mechwart liget nemcsak nagyon jó, központi helyen van és nemcsak nagyon szép a sok fával és virággal, de itt található Budapest egyik legjobban felszerelt kültéri fitneszparkja is. Külön előny, hogy egy játszótér közvetlen szomszédságában létesült, így amíg a gyerekek játszanak, a szülők, vagy nagyszülők kipróbálhatják a kondicionálóeszközöket és a street workout-pályát. A kettő nem ugyanaz: a street workout-pályát különböző korlátok és rudak alkotják, míg a kondicionáló eszközök olyan gépek, amelyekkel a fitnesztermekben is találkozhatunk. Ezek a gépek, akár a szenior korosztály számára is megfelelőek, mert az edzés itt csak saját testsúllyal történik. Idősebb korban már óvni kell az ízületeket, a hangsúly az erőkifejtésről áttevődik a koordinációs készségek fejlesztésre, amivel az időseket gyakran érintő elesések is megelőzhetők.

Saját testsúllyal hatékonyan 

A II. Kerületi Sport- és Szabadidősport Nonprofit Kft. szakemberei tavaly indítottak el egy programot, amelynek célja a fitneszparkok népszerűsítése és az ott található eszközök rendeltetésszerű használatának bemutatása volt. Az ingyenes előadásra és bemutatóra elsősorban a Közép-Budai Tankerületi Központ testnevelő tanárait várták, akik tapasztalataikat és tudásukat a mindennapos testnevelés keretén belül adhatják át diákjaiknak. Az előadást a Mechwart ligetben Radányi Norbert, a saját testsúlyos edzésforma, a calisthenics hazai szakembere tartotta.
– A mindennapos testnevelés, számos előnye mellett fejtörést is okoz, hiszen minden osztálynak megfelelő helyet kell találni a testedzéshez – hangsúlyozta Pohl Krisztina. – Erre kitűnő megoldást kínálnak a fitneszparkok, ahol szabad levegőn, változatos és hasznos testnevelésórát tarthatnak a tanárok. Ennek a mozgásformának nagy előnye, hogy folyamatos fejlődést biztosít – a magunk szintjén. Nem mások ellen versenyzünk, csakis magunkat kell legyőznünk, a magunk határait tudjuk tágítani, és ez nagyon motiváló lehet mindenkinek. Idén márciusban már másodszor hirdettük meg a programot, most is szépszámú érdeklődő jelentkezett, és nem csak testnevelők. A résztvevők megtudhatták, hogy milyen ütemben és mennyit fejlődhetnek saját testsúlyos edzéssel úgy, hogy ne történjék sérülés vagy baleset, valamint, hogy hogyan építsék fel a saját edzéstervüket.

Szabadtéri, ingyenes sportolási lehetőségek 

Fitneszparkok kültéri kondicionáló eszközökkel és/vagy street workout-pálya: Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont (1028 Szabadság utca 51–57.), Mechwart liget, Fenyves park, Csatárka út, Zsigmond tér, Adyligeti park. Szabadtéri pingpongasztalok: Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont, Cseppkő utca, Vérhalom tér, Marczibányi Téri Sportcentrum, Adyligeti park. Pétanque: Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont. Kosárlabdapályák: Nagyrét utcai sportpálya, Vérhalom tér, Papkerti sportpálya, Cseppkő utca, Nagykovácsi út, Elvis Presley tér, Marczibányi Téri Sportcentrum, Adyligeti park. Beton- vagy gumiburkolatú „dühöngők”: Balogh Ádám köz, Nagyrét utcai sportpálya, Elvis Presley tér, Nagykovácsi út, Cseppkő utca, papkerti sportpálya, Marczibányi Téri Sportcentrum, Üstökös utca, Vérhalom tér, Adyliget park. Futókörök: Panoráma Sportközpont (400 m) (1023 Kolozsvári Tamás utca 11.), Pokorny József Sport- és Szabadidőközpont (285,5 m), Vérhalom tér (415 m), Marczibányi Téri Sportcentrum (200 m).

A II. Kerületi Sport- és Szabadidősport Nonprofit Kft. tevékenységéről bővebben a www.masodikkerulet­sport.hu oldalon találhatók információk. Központi iroda: 1024 Keleti Károly utca 37., telefon: (06 1) 336-1138, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Forrás: masodikkerulet.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...
A regisztrált álláskeresők száma harmincéves mélyponton van, soha ilyen alacsony nem volt még ez az adat, vagyis az emberek jelentős része keres és talál is munkát – közölte a Nemzetgazdasági...

A címlapról

A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.