Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án tartott képviselő-testületi ülésen. A...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek között az ügyfélszolgálatokon hatékonyabban tudják...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel együttműködve kísérleti pályázatot hirdet saját kerttel nem...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott fejet.

Programok, események

Elég csak kilátogatni a 14. alkalommal megrendezett Konyhakiállításra.
Több, mint 30 év alatt sokunk számára már-már természetessé vált, hogy a nyártól méltó módon, egy felejthetetlen parti keretében...
Az Újbudai Önkormányzat és a Dél-Budai Tankerületi Központ közreműködésével megvalósuló Kamaraerdei nyári napközis táborban...

Hírek Budáról...

Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
József Attila születésnapja, április 11. a magyar költészet napja. Ilyenkor többek között azt is ünnepeljük, ahogyan a költő és...

...és Pestről

Csökkent a bűncselekmények száma Józsefvárosban – ez derült ki a kerületi rendőrkapitányság éves beszámolójából az április 18-án...
Érzékenyítő tréningen vehettek részt az önkormányzati hivatal dolgozói a Nem Adom Fel Alapítvány közreműködésével, hogy többek...
A ZUG Közösségi Kertekért Egyesület, a zuglói önkormányzat támogatásával és a Borhy Kertészet Kft. szakmai partnerrel...
Budapest Főváros XV. Kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata a holokauszt magyarországi áldozatai előtt hajtott...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.
Az Árpád DSE kick-box szakosztálya szeptember 1-től várja a sportolni vágyókat.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.
Az első Samsung készülékem. Nem biztos, hogy a következő is ez a márka lesz.

program

  • Idén novemberben lesz a Kutatók Éjszakája

    Az eddig megszokott szeptember végi időponttól eltérően idén november 27-28-án rendezik a Kutatók Éjszakája nevű rendezvénysorozatot - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

  • Idén sem marad el a természet operaháza, a Tisza-tavi fesztivál

                            web-pr2.jpg  web-pr3.jpg

    Biciklizés és rafting bemutató is várja az érdeklődőket

    Aki idén természetközeli kulturális szórakozásra vágyik, annak a Tisza-tavi Fesztiválon a helye. A három napos komolyzenei rendezvénysorozat alatt biciklizés és rafting bemutató mellett élvezhetjük a fellépők különleges hangját. A színpadon lesz többek között Miklósa Erika, Rácz Rita, Szappanos Tibor, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a 100 Tagú Cigányzenekar is.

    Biciklitúrával, hajókázással és Miklósa Erika 30 éves jubileumi gálaestjével készülnek idén a Tisza-tavi Fesztivál szervezői. A tó körüli komolyzenei rendezvénysorozat a színes zenei felhozatal mellett szórakozást és mozgásélményt is biztosít az odalátogatóknak. A július 30-tól augusztus 1-ig tartó fesztivált idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a tó festői környezetében, a már megszokott helyszíneken kívül pedig idén több különlegességgel is készülnek a szervezők.

    Programok a tó minden pontján

    A Természet Operaházaként is ismertté vált rendezvény nyitányaként pénteken Tiszafüreden Miklósa Erika operaénekest is hallhatják élőben a látogatók, aki mellett többek között Pataki Bence, Wiedemann Bernadett, Wox Mirabils Kórus, Horti Lilla, Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt, valamint a Tűzzsonglőrök is színpadra lépnek majd.
    Szombaton a már szokássá vált biciklitúrán amellett, hogy közelebbről is meg lehet ismerni a tó és környezete szépségeit, strandolásra is lesz lehetőség, Kiskörén pedig a Magyar Kajak-Kenu Szövetség Magyarország első mesterséges raftingpályáját is bemutatja a kerékpáros programon részt vevőknek.
    Minden megállónál különleges szórakozás is biztosítja az aktív pihenést, Tiszafüreden például a New Step Fitnesz és Táncstúdió légtánc bemutatót tart majd, Abádszalókon pedig a 100 Tagú Cigányzenekar előadását is megnézhetik az érdeklődők, de fellép még a Sárik Péter Trió, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Bajári Levente Harangozó Gyula díjas táncművész, és Szőke Nikolett Jazz előadását is meghallgathatják a fesztiválra látogatók.
    A rendezvény harmadik napján a már hagyományossá vált hajós program az abádszalóki öbölből fog indulni, ahová idén rekordszámú, több mint 60 hajót, csónakot várnak. Emellett vasárnap indul a III. Operun futóverseny, amelyen Miklósa Erika is részt vesz majd. A táv 10 kilométer, a gyerekeknek az 1 kilométeres távot kell majd leküzdeni.
    A fesztivál utolsó napján színpadra lép a Szent Efrém férfikar, St. Martin szaxofon és pánsíp művész pedig egy különleges helyszínen, egy erőmű tetején, a Süllőfészek előtt fogja elkápráztatni a vendégeket, akik csónakokból nézhetik majd az előadást.

    Létrejött a Magyar Tavak Fesztiválja

    Idén a szervezők létrehoztak egy új márkanevet, a Magyar Tavak Fesztiválját. Ezen cím alatt június végén már nagy sikerrel rendezték meg a Velence-tavi Fesztivált, jövőre pedig a Balaton fesztivál is csatlakozik a repertoár közé.

    Részletes programterv a Tisza-tavi Fesztivál weboldalán található: tiszatavifesztival.hu

     

  • IFBB, világbajnokságról, kategóriákról

    Leányfalvi Vanesszával ezúltal a Fitness szövetségről, méghozzá az IFBB-ről beszélgettünk.

  • Ifjabb Hidi Endre kárpátaljai szobrászművész, keramikus kiállítása nyílt Budapesten

    Ifjabb Hidi Endre kárpátaljai szobrászművész, keramikus alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely szerdán nyílt Budapesten a Forrás Galériában, a Kárpát-haza Galéria eseménysorozatának keretében.

  • Indul a Mozaik Múzeumtúra Virtuális Roadshow

    Indul a Mozaik Múzeumtúra Virtuális Roadshow, amely Magyarország négy nagy tava körüli múzeumi, kulturális és turisztikai kalandozással jelentkezik.

  • Indulnak az Óbudai Danubia Zenekar sorozatai

    Védjegyük a különleges, sokszor szokatlan programok, kevésbé ismert remekművek bemutatása.

  • Ingyenes és kedvezményes programok a Nemzeti Múzeumban

    A Magyar Nemzeti Múzeum három országos eseményhez - az Ars Sacra Fesztiválhoz, a Kulturális Örökség Napjaihoz (KÖN) és a Műtárgyak Éjszakájához kapcsolódóan is ingyenes, kedvezményes programokkal várja a látogatókat.

  • Ingyenes kiállítás nyílik Montse Valdés képeivel

    Spanyolország kiemelkedő kvalitású kortárs festője, Montse Valdés képeivel nyílik meg szeptember 21-én a KORART Modern és Antik művészeti galéria Budapesten. A hazai közönség először láthatja a barcelonai festő különleges emberábrázolásait. A 27 alkotást felvonultató exkluzív tárlat egy hónapon keresztül ingyenesen lesz látogatható.

  • Ingyenes közönségprogramokkal várja a Múzeumi ReStart

    EXKLUZIV SÉTA - PROGRAMHÁLÓ

  • Ismét látogathatók lesznek az Opera előadásai

    Ismét látogathatók lesznek a Magyar Állami Operaház előadásai, a jegyértékesítés hétfőn kezdődik.