Korszerű és tágas termekben, lebilincselően szép környezetben kezdhetik meg a tanévet a Zugligeti Általános Iskola felső tagozatos diákjai: az egykori Fácán vendéglő védett épületének rekonstrukciójával és kibővítésével elkészült az intézmény új tömbje. Az iskola előtti csomópont is átépült, ami a hegyvidékiek szavazatai alapján immár a Fácános tér nevet viseli.

„A magyar oktatási rendszerben egyedülálló lehetőségekhez jutnak az ide járó diákok” – jelentette ki Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, a Hegyvidék országgyűlési képviselője a Zugligeti Általános Iskola új épületének avatóünnepségén. Elmondta, hogy a 2013-ban elfogadott Normafa-törvénynek, valamint a kormány és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően évről évre újabb fejlesztések valósulnak meg a Normafa környékén. A zugligeti Lóvasút-épület helyreállítása, valamint a hajdani Fácán vendéglő rendbe tétele, iskolává történő átalakítása is ebbe a sorba illeszkedik.

„Ma, minden ellenkező híresztelés dacára az állam több mint 640 milliárd forinttal többet költ egy évben a közoktatásra, mint amennyit 2010-ben erre a célra fordítottak” – közölte a miniszter, majd arról beszélt, hogy az elmúlt években rendkívül keresetté vált, a túljelentkezés problémájával szembesülő Zugligeti Általános Iskolában sikerült megfelelő körülményeket biztosítani a színvonalas oktatáshoz.

Pokorni Zoltán polgármester köszönetet mondott a kormány, a Klebelsberg Központ, a tankerület, a tervező és kivitelező cégek, továbbá az önkormányzat munkatársainak az új iskolaépület megvalósítása érdekében tett erőfeszítéseikért. Kiemelte Nagy Gergely építész munkáját, akinek tervei alapján, a régi épület sötét, dohos, szűk, barátságtalan tereiből sikerült egy derűs, világos, szép iskolát varázsolni. Hozzátette, hogy a műemlék épületet egy új szárnnyal is kiegészítették, itt kapott helyet a tornaterem, valamint több tanterem.

„Annak ellenére, hogy egy új szárny épült, az épített, fedett terület kisebb lett, és sokkal több a zöldfelület” – hangsúlyozta Pokorni Zoltán. A részletek kapcsán elhangzott, hogy a korábban a Belügyminisztérium kiképzőközpontjaként működő ingatlanon lebetonozott alakulóteret számoltak fel, barakkokat, raktárépületeket, sőt, egy disznóhizlaldát is lebontottak.

A polgármester kitért rá, hogy az iskola előtti közterületet – ami a hegyvidékiek szavazatai alapján immár a Fácános tér nevet viseli – átépítették és „kinyitották” a korábban itt állt, omladozó téglakerítés elbontásával. A csomópontban új buszfordulót, zebrát, parkolóhelyeket alakítottak ki, valamint parkosítottak.

„Bernyák Adrienn vezetésével új lendületet kapott az intézmény” – méltatta a Zugligeti Általános Iskola igazgatójának tevékenységét a kerület vezetője. Megjegyezte, hogy a régi épület gyakorlatilag megtelt, már minden zugban tanítottak, így adta magát, hogy a szemközti oldalon az egykori Fácán vendéglő épületét iskolaként hasznosítsák.

A fejlesztés kapcsán Fonti Krisztina alpolgármester arról szólt, hogy az önkormányzat, noha már nem fenntartója a kerületi iskoláknak, változatlanul szívügyének tekinti, hogy az intézmények megőrizzék kiváló színvonalukat, hiszen ide járnak a Hegyvidéken élő családok gyermekei. A Zugligeti Általános Iskola bővítését is támogatták, ahol évek óta már nem egy, hanem két első osztályt indítanak, így kinőtték az eddigi tereiket.

A Klebelsberg Központ elnöke, Hajnal Gabriella – aki hosszú ideig a Tamásiban volt iskolaigazgató – példaértékűnek nevezte a tankerület, az iskola vezetése és az önkormányzat között a fejlesztés során létrejött együttműködést. Kiemelte, hogy a tankerület finanszírozásában mintegy 100 millió forint értékben kerültek az épületbe bútorok és informatikai felszerelések.

„Ez az új épület ma az egyik legszebb környezetben lévő és a legszebben megépített iskola Magyarországon, fővárosi szinten pedig az egyik legjobban felszerelt intézmény, Budapesten is ritkák az itt megtalálható interaktív panelek” – mondta Hajnal Gabriella.

Az intézmény igazgatója, Bernyák Adrienn megemlítette, hogy 2011-ben, amikor az iskola élére került, még 150 gyerek tanult náluk, ma viszont már 375 diákjuk van. Növekvő népszerűségüket mindenekelőtt a kollégái lelkiismeretes, következetes munkájával, az iskola összetartó közösségével és a tanítványai teljesítményével magyarázta. Felidézte, hogy miután azzal kellett szembesülnie, nincs több helyük, a polgármestertől kért – és kapott – segítséget a bővüléshez.

„A 128 éves iskola történetében még soha nem volt ekkora fejlesztés” – érzékeltette a beruházás jelentőségét az igazgató. Mint mondta, nyolc osztályterem, két csoportterem, könyvtár, 15x30 méteres tornaterem, gyógytornaterem, természettudományi előadó, informatikaterem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatóival közösen használt alkotóműhely, ebédlő, melegítőkonyha, valamint tágas közösségi terek találhatóak a közel négyezer négyzetméteres, új tömbben, amit tanévkezdetkor a felső tagozatosok vehetnek birtokba. A kertben, az önkormányzat támogatásával egy sportpályát is kialakítottak.

Az iskolaként megújult, védett zugligeti épület története a XIX. századig nyúlik vissza. A környék a század közepére kedvelt kirándulóhellyé vált, sorra nyíltak az éttermek, fogadók. A Fácános területén – ami onnan kapta a nevét, hogy egykor itt terült el Mátyás király vadaskertje, és az uralkodó az elbeszélések szerint előszeretettel vadászott fácánokra – Riegler Ignác budai szappanfőző mester nyitotta meg Fácán nevű fogadóját. Sikerének köszönhetően a tulajdonos az 1850-es évek közepén nagyszabású bővítésbe kezdett, a feladatra a korszak sokat foglalkoztatott építészét, Hild Józsefet kérte fel. Ekkoriban készült el az egykori majorsági épület mellett az új vendéglő, valamint a nyári időszakban használt szálloda, amit manapság Hild-villaként emlegetnek.

A Fácán vendéglő egészen az első világháborút követő időkig igen népszerű volt. Utána szanatóriumként működött, majd a Horthy család pihenőhelye lett; a negyvenes években neoklasszicista villaépületté alakították át. A második világháborút követően az ELTE kollégiumát helyezték itt el, míg a hatvanas években a Belügyminisztérium vette át a területet és kiképzőközpontot alakított ki. A rendszerváltás után az impozáns épületegyüttes teljesen elnéptelenedett és rohamos pusztulásnak indult. A Hegyvidéki Önkormányzat 2013-ban, a Normafa-program keretében kapta meg a Fácános területének vagyonkezelési jogát az államtól, amely forrást is biztosított arra, hogy a műemléképületeket megmentsék az enyészettől.

Forrás: hegyvidek.hu

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

A tavalyi nagysikerű rendezvény nyomán idén is megrendezésre kerül az Óbudai Esport Bajnokság. Fontosnak tartjuk az óbuda-békásmegyeri fiatalok biztonságos szórakozásának és tartalmas időtöltésének...
A Klebelsberg Kultúrkúriában március 6-án nagyszabású kiállítás nyílt Selyemfényben címmel. A március 28-ig megtekinthető tárlat Paál Zsuzsanna tervezőgrafikus, iparművész, designer alkotásait öleli...
2024-ben is térítésmentesen igényelhetnek lebomló kutyakakis tasakot a kerületi gazdik. Az akcióval a közterületek tisztaságát és a környezetbarát szemlélet elterjedését egyszerre szeretnénk...
Magyar primőr tavaszi termékek és húsvéti zöldek vásárára kerül sor március 23-án, szombaton, 8 és 12 óra között a Papkertben és szintén ezen a napon 14 és 18 óra között a Kultúrkúriában.
A Hegyvidéki Önkormányzat és a kerületi Német Nemzetiségi Önkormányzat vezetői ma egyeztettek a Tamási Áron Általános Iskola, Gimnázium és Német Nemzetiségi Gimnázium tervezett fenntartóváltása...
Amikor végre tavaszodik, hosszabbodnak a nappalok, melegszik az idő, többet süt a nap, mi is vidámabbak vagyunk, és nagyobb lelkesedéssel mozdulunk ki talán otthonról.
A Budapesti Közművek keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai március 4-én megkezdik a főváros tizenkilenc zöldövezetes kerületében a kerti zöldhulladék...
Ismét rendkívül aktívak voltak a XII. kerületi diákok, szülők és tanárok, akik másodjára is nagy számban részt vettek a mindennapos mozgást népszerűsítő, „Millió lépés az iskoládért” címmel...
Sorozatunkban Újbuda egyéni önkormányzati képviselői beszélnek munkájukról, az általuk vallott értékekről, prioritásaikról és céljaikról. Ezúttal Rádi Károly, a 10. választókerület egyéni...
Szent misével és koszorúzással emlékeztünk meg a 78 évvel ezelőtti szomorú eseményekről. Ahogyan minden évben felelevenítjük Békásmegyer ártatlan német ajkú közösségének tragédiáját, az 1946.
Tájékoztatjuk a tisztelt lakókat, hogy a budapest i. kerület közterületein díszfák lemosó permetezését fogjuk végezni. A permetezés tervezett időpontja (időjárástól függően) 2023. február 29. –...
2024-ben folytatódik az Újbuda Prizma „faltól falig” takarító akciója, ennek első idei állomása a Diószegi út volt. Februárban állt munkába az a két új, nagy teljesítményű gép, melyet az...
Február 28-tól megkezdődik a tavaszi lombgyűjtés, amely keretében munkatársaink időjárástól függően megtisztítják a lehullott levelektől a parkokat, játszótereket és járdákat. Az utak és parkolók...
A még zöldebb, még virágosabb kerületünk érdekében rendezi meg ismét a II. Kerületi Önkormányzat a korábban már oly népszerű és kedvelt árvácskavásárt.
Március végéig tekinthető meg a Normafa Síház Étteremben A Mi Normafánk pályázatra beérkezett 182 fotóból a zsűri által kiválasztott legjobb 40 kép, ezen belül pedig a három kategória-, fő- és...
A modern idők forgalmas városa nem a kutya természetes élettere. Ezt a teret az ember ismeri, ő van tisztában a buktatóival, veszélyeivel.
2024 február 26-tól – előreláthatólag március 4-ig – a Szentháromság tér 6. sz. épület közműmunkálatait végzik az Országház utcában, ezért az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe a Budai Vár...
Minden évben Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápoló születésnapján köszöntjük a magyar ápolókat. Köszönjük a mai utódok helytállást! És várjuk Óbuda-Békásmegyer lakosainak javaslatait, ki legyen...

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.