Csaknem 300 programmal, köztük író-olvasó találkozókkal, dedikálásokkal, felolvasásokkal, koncertekkel, kiállításokkal várja a közönséget április 21. és 24. között a Millenáris parkban a 23. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek kiemelt vendége Szlovákia, író-díszvendége pedig a norvég Jostein Gaarder lesz - hangsúlyozta az MTI-nek Szabó Eszter fesztiváligazgató.

A nagyszabású rendezvényen idén 24 ország fogja képviseltetni magát, és mintegy 600 szerző, író, tudós és művész érkezik vendégként Budapestre a fesztivál alkalmából. A szokásoshoz képest idén több társadalomtudományi témát feldolgozó beszélgetés szerepel a programban, valamint mintegy két évtizedes szünet után ismét lesz cseh kiállítója a fesztiválnak a Cseh Centrum képviseletében.

A hagyományos programok között immáron 16. alkalommal rendezik meg az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját, amelyre idén 18 országból érkeznek tehetséges fiatalok, az eseményen Magyarországot Totth Benedek fogja képviselni. Folytatódik a csaknem háromezer könyvtárost megmozgató Könyvtáros Klub is, az Európai Írótalálkozó résztvevői pedig idén az irodalmi díjak és pályázatok szerepéről, a siker és az irodalmi kvalitás összefüggéseiről fognak beszélgetni, emellett téma lesz Európa növekvő megosztottsága is - ismertette Szabó Eszter.     2016-ban ötödik alkalommal rendezik meg a fesztivál keretében az ország független könyvesboltjainak sokszínűségét ünneplő Kis Könyves Éjt, valamint idén is várja a családosokat a Gyerek(b)irodalom szekció.

Miért Szlovákiára esett idén a szervezők választás?

Szabó Eszter a kérdésre úgy válaszolt: "az elmúlt évek során sok messzi ország kultúrájával ismerkedhettek a látogatók, így Kanada, Kína vagy Törökország is volt már kiemelt vendége a fesztiválnak, de az is fontos, hogy közelebbre is tekintsünk, a szomszédainkat is megismerjük."

A fesztiváligazgató elmondása szerint a Szlovák Irodalmi Információs Központ a rendezvény alkalmából pályázat útján mintegy 25 szlovák mű magyar nyelvre fordítását támogatta. Mint fogalmazott, az idei fesztivál jó lehetőséget teremt, hogy kiderüljön, milyen piaca lehet a szlovák szerzők műveinek Magyarországon. 

A díszvendégség 45 programja között történelmi, valamint kiadói-fordítói kérdéseket megvitató szlovák-magyar kerekasztal-beszélgetések, és számos könyvbemutató - kortárs költészeti és prózai antológiák, mesekönyvek, szakácskönyv, esszékötet - is szerepel. Emellett lesznek gyerekeknek szánt interaktív zenés előadások, valamint dzsesszkoncert és közép-európai zenés irodalmi kabaré is.

A fesztiváligazgató Jostein Gaarderről, a vásár idei író-díszvendégéről szólva hangsúlyozta, hogy a norvég szerző első számú bestsellere, a Sofie világa 60 nyelven látott napvilágot, eddig eladott példányszáma elérte a 40 milliót. Film, valamint számítógépes társasjáték is készült a műből, 1995-ben ebből a könyvből adták el a legtöbbet a világon.

A környezetvédelem és az emberi jogok területén is gyakorta felszólaló Jostein Gaarder a könyvfesztiválon április 22-én, a Föld napján előadást tart az Etika a jövőért címmel a Noran Libro Kiadó által a globális felmelegedéséről szervezett minikonferencián.

A tavalyi rendezvény lezárásakor az akkori fesztiváligazgató, Zentai Péter László az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a Millenáris park egyre kevésbé működik jól a fesztivál helyszíneként, ugyanis állapota folyamatosan romlik. 

"A Millenáris park ideális helyszín elhelyezkedését, valamint az épületeit körülvevő, sok ember kikapcsolódási helyéül szolgáló parkját tekintve, annak ellenére, hogy infrastrukturálisan vannak problémák. Mi tagadás, megnéztünk más, a rendezvény megrendezésére esetleg alkalmas helyszíneket is, de a könyvfesztivál sokszínűségét még mindig a rendezvénynek jelenleg otthont adó Millenárison tudjuk leginkább biztosítani" - fogalmazott Szabó Eszter, aki az idei fesztivál esetében is több tízezer látogatóra számít. (MTI)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a két ország csúcstalálkozóján. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta: történelmi jelentőségű Hszi Csin-ping...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel elkötelezett barátja egymásnak. A diplomáciai kapcsolatok felvételének eredeti szellemében a két fél mindig tiszteletben tartotta és...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában, ez újabb fontos lépés a két ország között sokat javuló viszonyban a diplomáciai kapcsolatok másfél évvel ezelőtti helyreállítása...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt áldozataira emlékező, 20. alkalommal megrendezett séta résztvevői a Dohány utcai zsinagógától a Keleti pályaudvar előtti térre...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik a 2023/2024-es tanév érettségi vizsgaidőszaka. A következő hetekben 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a tiszta forrásból megtermelt energia termelésében és tárolásában. Az időjárásfüggő megújulók természetes teljesítményingadozásának...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai fejlesztésekre hétmilliárd forint vissza nem térítendő forráshoz jut az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) – közölte az intézmény...
A nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival kezdődik pénteken a 2023/2024-es tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka – közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel.
Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására állami látogatásra Magyarországra érkezik május 8-án Hszi Csin-ping kínai államfő – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a...

A címlapról

Összesen 18 gazdasági megállapodást írt alá Magyarország és Kína a...
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a...
„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.