December 13-án tartotta a Kapitánypusztai Nappali Melegedő karácsonyi ünnepségét, amelyen Pesterzsébet Önkormányzata jóvoltából 80 darab, tartós élelmiszert és tisztálkodási szereket tartalmazó ajándékcsomagot kaptak a melegedő „lakói”.
Az ünnepségen Kovács Eszter szociális ügyekért is felelős alpolgármester köszöntötte a megjelenteket Szabados Ákos polgármester, az önkormányzat és a képviselő-testület nevében. – Azt gondolom, az ünnep közeledtével mindenki nagyobb figyelmet próbál a másikra fordítani. Nem szabad, hogy legyenek olyan emberek, közösségek, akik, amelyek ebből a figyelemből kimaradnak. Számomra megtiszteltetés, hogy én lehetek itt Önökkel, és beszélgethetünk egymással olyan dolgokról, amelyekben tudunk segíteni. Remélem, ezt a napot sikerül kicsit bearanyoznunk, mint ahogy azt is, hogy az elkövetkező időszakban lesznek még olyan események, rendezvények, amelyek könnyebbé teszi az Önök számára ezt az időszakot. Ilyenkor mindig áldott, békés karácsonyt és boldog újesztendőt szoktunk kívánni. Ezt Önöknek is kívánom, mert hiszem, mindig van előre és mindig van feljebb, és bízom benne, hogy ennek elérésében az önkormányzat és a melegedőt üzemeltető KERAK Szociális Alapítvány tud segítséget nyújtani – mondta.
Forrás: pesterzsebet.hu