Idén nyáron is természetesen napközis tábort szerveztek a kerületi gyerekeknek. Az önkormányzat által biztosított nyári táborok esetében ugyanazt az összeget kell befizetni, mint az iskolai étkezésért. A kedvezményre jogosultak a tábort is fél áron vagy ingyenesen vehetik igénybe. Kerületünkben 2015 óta, vagyis 8 éve nem változott az iskolai térítés összege, a teljes árat fizetőknek napi 622 forint a díj, ami magában foglalja a szabadidős és sporttevékenységeket is. Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy Budapest egyes kerületeiben jelentősen többet kérnek a szülőktől az ellátásért: Óbudán 731, Újpalotán 975, Újpesten pedig 2985 forintot kell fizetni naponta.

 

Az önkormányzat 8 héten át, június 28-tól augusztus 19-ig várja nyári táborába a kerületi iskolákban tanulókat. A helyszínek a Klauzál Ház és a Hajós Alfréd Tanuszoda, valamint a Kozmutza Flóra iskola. Az önkormányzati táborok tehát alapvetően ingyenesek, a szülőknek csak az iskolai étkezés díját kell befizetniük, és a gyerekekre vonatkoznak az iskolában igénybe vett kedvezmények is. Az általános iskolai alsó és felső tagozatos korosztály részére az életkori és nemi sajátosságoknak megfelelő változatos programokat, sport- és sorversenyeket, kézműves-foglalkozásokat, valamint hetente legalább egyszer „pancsoló” medencét és egy úszásra alkalmas mély vizű medencét is kínál a tábor.

A gyermekeknek legalább heti egy alkalommal szakképzett oktatók irányításával úszásoktatáson is lehetőségük lesz részt venni. Az úszáson kívül a gyermekek számára légvár, akadálypálya, zsinórlabda, sorverseny és más sporttevékenység, ki mit tud, színházi előadások, kézműveskedés, agyagozás biztosított, valamint az ismeretterjesztő foglalkozások keretében számos interaktív előadás, bemutató részesei lehetnek. Ilyen program a tűzoltóság bemutatása, a hagyományőrzés, a kutya-gyerek kommunikációs tréning, az építészeti és idegenforgalmi látványosságok megismerése. Sok szabadtéri programot is terveznek, kirándulnak a Tétényi-fennsíkra, Kamaraerdőbe. Fakultatív programok közül válaszható számukra: Eleven Park, Tropicarium, Kockapark, Budakeszi Vadaspark, lézerjáték, mozilátogatás.
A Klauzál Házban ezenkívül lesznek fizetős tematikus táborok is. A teljesség igénye nélkül ilyen a Táncolj velünk! tánc- és mozgástábor, amelyet a június 19–23. közötti időszakra hirdettek meg a 7–12 éves korosztály részére. Az idei programot Fejes Erika vezeti, akit már jól ismerhetnek a kerületiek az Ovis torna és a Forma mozgásstúdió tanfolyamról. Szintén a Klauzál Házban lesz a Játssz velünk színházat! tábor július 24–28. között a 6–14 éves korosztály részére. A vezető Nagy Péter (Peppino bohóc) színművész. Megkezdődik a Kiszínezzük a világot önfelfedező és képességfejlesztő tábor is július 31. és augusztus 4. között a 8–12 éves korosztály részére, illetve a Bábjátékok mesés világa tábor augusztus 7. és 11. között a 7–12 éves korosztály részére. Utóbbit Borbély Krisztina, a Batyu Színház színésze, a Turay Ida Színház koreográfusa és táncpedagógus vezeti. Két időszakban szervezik meg idén is a nagy sikerű Hófehér fóka görkoritábort a Demjén István iskola tornatermében június 19. és 23., illetve június 26. és 30. között. Idén nyáron is lesz intenzív úszótanfolyam június 19. és augusztus 18. között a Hajós Alfréd Tanuszodában. A kilenc héten át tartó intenzív úszásoktatáson a gyerekek heti turnusokban, hétfőtől péntekig 45 perces úszásoktatáson vesznek részt.

 

(budafokteteny.hu)

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

Még több hír Budáról

Immár több mint 160 éves a Nemzetközi Vöröskereszt, amely napjainkban is számos területen segít és von be segítőket a közös, támogató cselekvésbe. A mozgalom nemzetközi napján arra is hozunk...
A felelős állattartás napja a Rex Kutyaotthon Alapítvány kezdeményezésére létrehozott magyarországi jeles nap, célja, hogy felhívja a figyelmünket arra, hogyan gondoskodjunk körültekintően...
A II. Kerületi Idősügyi Tanács programjainak keretén belül ismét megrendezik a Retro Táncklubot. A MÁJUS 9-én 14 és 16 óra között tartandó eseményen élő zene várja a résztvevőket.
A méltóság megőrzése, a halál elfogadása, az életvégi döntések köré épült az Újbudai Szociális Szolgálat (USZOSZ) időseknek és a szociális szakma képviselőinek szervezett konferenciája. Az esemény...
A tavasz visszahozta a zsongást a Fény Utcai Piac környékére, e színes környezetben bújik meg a Lövőház utca egyik házában, a 31. szám alatt egy hasonlóan színes vállalkozás, a Színkör Alkotóműhely...
Az illetékes szervek tájékoztatása alapján, ezúton értesítjük a budavári lakókat, hogy május 8-10 között magasrangú külföldi delegáció tartózkodik a Budai Vár területén, ezért fokozott biztonsági...
2004. április 30-án, szokásától eltérően, színesben jelent meg az amúgy unalmasan szürke, akkor még nyomtatott formában is létező Magyar Közlöny. A piros-fehér-zölddel körbefont címlap sugárzó...
Ma az 1886-os chicagói tömeges munkássztrájk emléke előtt tisztelegünk: a nyolcórás munkaidő bevezetéséért küzdöttek a munkásszervezetek és a munkabeszüntetéshez csatlakozók e napon. Megmutatták...
Az elmúlt években a Szent János Kórház szakrendeléseinek többsége átköltözött a Kútvölgyi-tömbbe, itt azonban jelenleg nem működik gyógyszertár. A betegek igényei alapján Fonti Krisztina...
Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy a fővárosi patkányirtási feladatokat a Bábolna-Bio Zrt. végzi a Ronix Kft-vel együttműködve Deratizációs Központ Konzorcium néven. A szolgáltatás térítésmentes.
Visszaköltözött a megmentett fazekasmester a Vízivárosba, ahol nemcsak a szobor kapott új helyet, de környezete is megszépült.
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy 2024. 04.29-én hétfőn, a napnyugta utáni órákban (21:00-23:00) a III. kerület Kossuth Lajos üdülőpart 20. szám alatt, egyéni megrendelésre földi úton történő...
Egy régóta tervben lévő, jelentős felújítás valósul meg a Szent János Kórházban. Átfogó rekonstrukció kezdődött el a 26-os számú épületben, ahol az egyik legnagyobb forgalmú osztály, a traumatológia...
Itt a tavasz, feléledt a természet, ami a ház körüli munkákkal is együtt jár. A kerítések mindkét oldalán vannak a lakóknak teendőik: a közterületre kinyúló ágak, bokrok metszése, az ingatlannal...
Óbuda-Békásmegyeren napjainkban 12 nemzetiségi önkormányzat működik, és ez egyedülálló kulturális sokszínűséget biztosít kerületünknek. Az szintén tény, hogy a nemzetiségek jelenléte hazánkban a...
A JÓbuda Közösségi Alapítvány meghirdeti harmadik támogatási pályázatát, mellyel Budapest III. kerületében bejegyzett és itt tevékenykedő civil szervezetek, civil- és lakóközösségek, informális...
Közösségiteremtési különdíjat nyert el Önkormányzatunk a Jós utcai közösségi kert kialakításáért, amelyet a lakosság bevonásával hoztunk létre. Büszkeséggel számolhatunk be az újabb elismerésről,...
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy ha nagy lesz, állatokkal fog foglalkozni, ám ezt csak kevesen váltják valóra.

A címlapról

„A két ország immár hetvenöt éve kitartó, szívvel-lélekkel...
Magyarország és Örményország nagykövetséget nyit egymás fővárosában,...
Megtartották az Élet menetét vasárnap, Budapesten. A holokauszt...
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival...
A jövő a zöldenergiáé, Magyarország élenjáró szerepre törekszik a...
Az egészségügyi adatvagyon kezeléséhez szükséges informatikai...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Úgy érzed, hogy sok probléma nyomja a vállad? Olyan nehézségekkel küzdesz, amit senki nem ért meg? Úgy gondolod, hogy egyedül vagy ezekkel a gondokkal?
Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.